Próbáltam verset írni... Írtam. Nem mutatom meg. De észrevettem... Minden szót csak egyszer írok le. Nincs ismétlése semminek, csak egy szónak... Szakadás. Rossz jel? Biztos. Bár nincs elismerés, azt írták. De olyan nem elismerés, hogy azt képzali, hogy elismeri? Lehet, hogy van. Remélem nincs.

Milyen, ha az ember szerelmes? Rózsaszín felhő, ígyszeretem-úgyszeretem? Pucsítás, mellkinyomás, ajakbiggyesztés, hogy felfigyeljen? Undorító. Szerintem a szerelem... Egy rossz dolog. Valami olyasmi, hogy elhagy, de mégsem. Például állsz a... öhm... reptéren, mész el, már satnya búcsú is volt, de aztán visszarohan, mert elfelejtette mondani, hogy jó éjt. Talán... De ez tiszta csöpögős. Ilyen nem szokott történni. Szar egy világban élünk.

Kötni nehéz? Szeretnék. Meg kéne próbálni... Egy sálat akarok csak. Kevesebb számítógép, tévézés közben lehetne csinálni. Egy ezüst-lilát.

Teljesen tintás a kezem teteje... Felülről nézve olyan, mintha el lenne rohadva egy rész. Nagyon durva. Talán bennem is elrohadt egy rész... Valami önelismerés, és önbizalom nevű. Hiányoznak... Annyit dolgoztam a rajzaimmal! És most nem merem őket kirakni sehová. Félek Tőletek... Szar világban élünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.